#Novella 2.

Csak minden a megszokott kerékvágásban ment. Megszülettem, éltem és meghaltam, de nem gondoltam, hogy van élet a halál után. Eddig számomra ismeretlen volt ez a világ, ám most a mindennapjaim egy része. Nem akartam, hogy idő előtt itt legyek, de a sors ezt szánta nekem és immáron két hete itt tengetem a napjaim az angyalok földjén,  a mennyben.  Már megbékéltem ezzel a gondolattal mégis fáj, hogy nincsenek velem a szeretteim, hogy látom - mert itt mindent látni - mennyire szenvednek pedig, ha tudnák milyen gyönyörű és biztonságos helyen vagyok. Mindennap figyelem őket, hogy mit csinálnak és mondanak, hova mennek vagy kikkel találkoznak. Néha ott szoktam lenni mellettük és vigyázni rájuk, hogy semmi baj ne történjen velük. Kár, hogy nem látnak pedig annyi mindent mondanék nekik. Sajnos én csak úgymond egy szellem vagyok akinek csak a jelenlétét lehet érezni olykor-olykor egy suhanásnál.

A mai napon kell találkoznom a főangyallal. Egyenlőre nem tudom miért, de remélem nem valami szörnyűséget akar velem közölni. Lassan sétáltam a nagy terem felé és gondolkodtam az elkövetkezendő életemen. Az ajtó előtt megálltam és halkan bekopogtam. Egy hang jelezte, hogy bemehetek, így megnyomtam a hatalmas falapot és bementem. Egy nagy szoba volt a túloldalon egy íróasztallal és mögötte gurulós székben ült a 'főnök' . Két kipárnázott fotelre hasonlító tárgyal az innenső oldalon. Olyan érzés fogott el mintha állásinterjún lettem volna. Gyorsan helyet foglaltam a jobb oldalon, kereszteztem a lábaimat és érdeklődően pillantottam a névtábla alapján Mr. Brown-ra.

- Jó napot! Philip Brown vagyok ennek a világnak a vezetője.

- Örvendek Alexandra Glades!

- Akkor térjünk is a tárgya. Azért vagyunk itt, hogy megbeszéljük az elkövetkezendő időben a munkádat és mivel nem régóta vagy itt ismertetem a szabályokat. Először is két lehetőséged van az elfoglaltságoddal kapcsolatosan. Az egyik egy ilyen védő angyali poszt, amiben többet láthatod a szeretteidet és segíthetsz nekik, viszont van némi kockázat is. A másik pedig egy 'irodai' munka, ahol neked kellene különböző dolgokat lejegyzetelni és kiosztani a feladatokat, bár ez egy kicsit unalmasabb, monotonabb, mégis nagyobb az esély arra, hogy nem halsz meg végleg.

- Elég biztató kilátások. Pontosan mit takar az elsőnél az a kockázat? - kérdeztem kíváncsiskodva.

- Valószínűleg lesznek ellenségeid, akik a gonosz oldalon állnak. Ők felelnek azért, hogy bárkivel a halandók közül valamilyen szörnyű baleset történhet. Persze kapsz egy különleges erőt, amelyet egy nyakláncban rejtünk el, de ennek hatalmas az ereje. Ezt csak Te tudod, majd irányítani, de ha elveszted óriási büntetéssel kell számolnod, amit nem garantálom,hogy megköszönsz. - összerezzentem egy kicsit a hirtelen magas és erélyes hanglejtéstől, de nem mutattam ki a félelmemet, inkább határozottan bólintottam, hogy mindent megértettem. - Szóval akkor melyiket választod?

- Öhm.. Én.. A.. A.. Védő angyali 'állást' szeretném. - találtam meg a végére a hangom. Fogalmam sincs miért választottam a sokkal veszélyesebb feladatot, bár lehet, hogy csak a családom mellett akartam lenni, legalábbis lélekben biztos. Még mondott pár tanácsot és a szabályokat is felsorolta, majd utamra engedett.

Három napja voltam Mr. Brown-nál és ma kezdtem el a munkámat. Elég nyugodtnak tűnt minden a délelőtt folyamán, így körbevezettem magam a hatalmas központban. Néhány emelet volt csak, de mindegyik emberekkel vagyis angyalokkal volt tele. Felfedeztem majdnem minden kicsi zeg-zúgot, amikor megszólalt a hangosbemondó az én nevemet mondva. Azonnal visszarohantam a helyemre és a már elpróbált módon hagytam el a mennyet. Csak szálltam az égen néha a kisebb szellő belekapott a hajamba, de nem érdekelt, mert úgy éreztem magam, mint még soha. Egyre közelebb értem a célpontomhoz, így kicsit lassabbra véve az iramot a földön landoltam. Már messziről láttam, hogy mi fog történni, ha Én nem leszek ott pár másodpercen belül,ám valaki már megelőzött. Egy fekete ruhás leginkább valamilyen nindzsára hasonlító fazon settenkedett a fa körül, amelyen a kishúgom volt. Tudtam, hogy Ő az a gonosz lesz, akiről már annyit hallottam és akit le kellene győznöm a kislány épsége érdekében. Minden bátorságomat összeszedve megfogtam a nyakláncomat, hiszen még nem voltam annyira biztos a testi tudásomban, hogy azt használjam  és lehunytam a szemeimet ezzel átadva  magam a különleges energiáknak. Néma csend van, majd megpillantom a földön fekve a sötét ruhást, aki egyszerűen eltűnt, elnyelte a föld. Ez a képsorozat kicsit sokkolt, de nem lepődök már meg semmin. Újra a fa felé néztem és egyből kapcsoltam, mert nem sokon múlott volna, hogy leessen róla az én szeretett hugicám. Még néztem néhány percig, ahogy meglepődve tekintett körbe, majd újra játszani kezdett, majd visszatértem a mennybe.

*** Pár évvel később***

- Vigyázz!! A hátad mögött. - kiáltottam Katy után, akit nem rég ismertem meg. Hozzám képest még új volt itt, mégis nagyon ügyesen csinál mindent. Egy gyors mozdulattal megölte a fekete ruhást, majd biccentett egyet nekem köszönetképpen.

Már elég régóta tart ez a háború és nem tudjuk mikor lesz vége. Most jött el annak az ideje, hogy az ellentétes oldalak végleg összecsapjanak. Annyi biztos, hogy elég régóta tart és elég sok embert vesztettünk el.

A minden napos harc, gyakorlás és bujkálás nagyon sokunkat lefárasztott. Mi a legjobbat hozzuk, de már nem tudjuk ez sokáig bírni. Bár annyi előnyünk van, hogy az ellenség is igen fogytán van a tartalék emberekből, így könnyebb őket legyőzni. Majd leragadtak a szemeim, de minden erőmet beleadva végeztem ki a gonosz oldalon álló személyt. Aztán megtudtam, hogyha a főnöküket megöljük az alattvalók is eltűnnek a Föld felszínéről, éppen ezért azon vagyok, hogy eljussak a búvóhelyére. Ha az információim nem csalnak akkor nincs is olyan messze a táborunktól. Útnak indultam néhány társammal és meg sem álltunk a nagy épületig. Talán ez volt a legmagasabb ház itt a városba. A közel harminc emelet és a szobák közti keresgélés nem állított meg a célunk eléréséhez. Épp a liftben nyomogattuk a gombokat mikor észrevettük, hogy nincsen a huszonhatodik emeletnek megfelelő billentyű. Addig tapogatóztunk a falakon míg rá nem leltünk a tényleg nagyon apró kis kallantyúra, amely kinyitott egy ablakot, az általunk keresett emelet kapcsolójával. Ahogy rátettem az ujjam szélsebesen kezdtünk a lifttel felfelé menni. A súlyunk pehely könnyű lett, a súlytalanság varázsa teljesen befedte az elménket míg le nem fékezett a tükrös kabin. Kiléptünk belőle, majd körbenéztünk a teremben, ahova megérkeztünk. Lélegzet elállító és rémisztő volt egyszerre. Mindenhol gyönyörű festmények és bútorok voltak, középen pedig egy trónszerű szék a világ legjobban utált személyével. Farkasszemet néztünk vele, majd megindultunk egyszerre. Minden ütésünket vagy rúgásunkat kivédte és mintha erősebb lett volna ezektől a mozdulatoktól. Addig próbálkoztunk míg a kimerüléstől majdnem összeestünk. Ekkor támadt egy remek ötletem. 

- Emberek! Nyakláncokat elő! - kiáltottam torkom szakadtából. Ebben a percben előkerültek a lógós ékszerek, majd mindenki megmarkolta, ahogy eddig szokta, csak hogy most nem egy erő, hanem mindnyájunk ereje egyesült és ezzel az energialökettel leterítettük a gonoszt. Nagyon örültünk a sikerünknek, hiszen ez azt jelentette, hogy mindenki aki él megmenekült a végleges haláltól. 

Épp lefekvéshez készülődtem, hiszen nekünk is kell egy kiadós alvás ezek után a harcok után. Becsoszogtam a szobámba és az ágyam előtt levettem a mintás mamuszom. Felmásztam az alvóhelyemre és nyakig betakaróztam a puha paplannal. A fejem belesüppedt a párnák tengerében és az álom is éppen elakart rabolni, amikor kinyílt az ablak és egy fehér galamb repült be rajta. A lábához volt erősítve valami, így gondoltam megnézem mi az. Leszedtem a kis papír fecnit és kinyitottam. Ez állt benne:

A GONOSZ SOSEM ALSZIK.

A meglepettségtől még egy kicsit nyitva tudtam tartani a szememet és három szót lehelt magam elé a levegő:

- Azt hittem megöltük.

--------------------------------------------------------------------------------------------

Miért pont ezt a témát választottad a blogodnak?

Mert nem akartam egy újabb sablonsztoris történetet írni, hiszen azért elég sok idő kell ahhoz, hogy kitaláljunk egy teljesen egyedi szinte tökéletes irományhoz.

Mi fogott meg téged a blogger.com-ban?

Nekem könnyen kezelhető és szinte minden megvan, ahhoz amit szeretnék csinálni egy bloggal kapcsolatban.

Egy 10-es skálán mennyire szeretsz blogot írni?

9, mert imádok írni és az olvasóimat is imádom, de egy részt nagyon nehéz úgy összehozni, hogy felvállalható legyen.

Általában milyen fejléceket készítesz?

Mindenfélét szoktam, de inkább a png-s fejlécek állnak közel hozzám.

Írj 11 dolgot magadról-bloghoz kapcsolódóan a nagy részét!

1. Van néhány olyan dolog, amit nem tudok megcsinálni/szerkeszteni.
2. Bárkiről szívesen írok, szerkesztek bármit.
3. Ez az első ilyen fajta önálló blogom.
4. Írni jobban tudok.
5. Nagy részben csak blogokat olvasok.
6. A másik ilyesmi blogom a barátnőmmel csinálom.
7. Nagy részt csak kritikákat írok esetleg egy-két rendezett kép csinálok oda.
8. Először nagyon béna voltam a szerkesztő programomhoz.
9. Szeretnék, majd egy másik blogot is kezdeni, ahol egy kerek egész történetet írhatok.
10. Persze, ha befejeztem a mostanit.
11. Fogalmam sincs mit írjak még.

Hogyan fogadod az sértő (offenzív) kritikákat? 

Örülök is meg nem is. Értékelem, hogy megmondják őszintén mit gondolnak a blogomról, de nem kell bunkónak lenni. Igazából csak ezzel van bajom, hogy olyan hangszínen írják le, hogy az tényleg sértő.

Love, Szandra