#Novella 2.

Csak minden a megszokott kerékvágásban ment. Megszülettem, éltem és meghaltam, de nem gondoltam, hogy van élet a halál után. Eddig számomra ismeretlen volt ez a világ, ám most a mindennapjaim egy része. Nem akartam, hogy idő előtt itt legyek, de a sors ezt szánta nekem és immáron két hete itt tengetem a napjaim az angyalok földjén,  a mennyben.  Már megbékéltem ezzel a gondolattal mégis fáj, hogy nincsenek velem a szeretteim, hogy látom - mert itt mindent látni - mennyire szenvednek pedig, ha tudnák milyen gyönyörű és biztonságos helyen vagyok. Mindennap figyelem őket, hogy mit csinálnak és mondanak, hova mennek vagy kikkel találkoznak. Néha ott szoktam lenni mellettük és vigyázni rájuk, hogy semmi baj ne történjen velük. Kár, hogy nem látnak pedig annyi mindent mondanék nekik. Sajnos én csak úgymond egy szellem vagyok akinek csak a jelenlétét lehet érezni olykor-olykor egy suhanásnál.

A mai napon kell találkoznom a főangyallal. Egyenlőre nem tudom miért, de remélem nem valami szörnyűséget akar velem közölni. Lassan sétáltam a nagy terem felé és gondolkodtam az elkövetkezendő életemen. Az ajtó előtt megálltam és halkan bekopogtam. Egy hang jelezte, hogy bemehetek, így megnyomtam a hatalmas falapot és bementem. Egy nagy szoba volt a túloldalon egy íróasztallal és mögötte gurulós székben ült a 'főnök' . Két kipárnázott fotelre hasonlító tárgyal az innenső oldalon. Olyan érzés fogott el mintha állásinterjún lettem volna. Gyorsan helyet foglaltam a jobb oldalon, kereszteztem a lábaimat és érdeklődően pillantottam a névtábla alapján Mr. Brown-ra.

- Jó napot! Philip Brown vagyok ennek a világnak a vezetője.

- Örvendek Alexandra Glades!

- Akkor térjünk is a tárgya. Azért vagyunk itt, hogy megbeszéljük az elkövetkezendő időben a munkádat és mivel nem régóta vagy itt ismertetem a szabályokat. Először is két lehetőséged van az elfoglaltságoddal kapcsolatosan. Az egyik egy ilyen védő angyali poszt, amiben többet láthatod a szeretteidet és segíthetsz nekik, viszont van némi kockázat is. A másik pedig egy 'irodai' munka, ahol neked kellene különböző dolgokat lejegyzetelni és kiosztani a feladatokat, bár ez egy kicsit unalmasabb, monotonabb, mégis nagyobb az esély arra, hogy nem halsz meg végleg.

- Elég biztató kilátások. Pontosan mit takar az elsőnél az a kockázat? - kérdeztem kíváncsiskodva.

- Valószínűleg lesznek ellenségeid, akik a gonosz oldalon állnak. Ők felelnek azért, hogy bárkivel a halandók közül valamilyen szörnyű baleset történhet. Persze kapsz egy különleges erőt, amelyet egy nyakláncban rejtünk el, de ennek hatalmas az ereje. Ezt csak Te tudod, majd irányítani, de ha elveszted óriási büntetéssel kell számolnod, amit nem garantálom,hogy megköszönsz. - összerezzentem egy kicsit a hirtelen magas és erélyes hanglejtéstől, de nem mutattam ki a félelmemet, inkább határozottan bólintottam, hogy mindent megértettem. - Szóval akkor melyiket választod?

- Öhm.. Én.. A.. A.. Védő angyali 'állást' szeretném. - találtam meg a végére a hangom. Fogalmam sincs miért választottam a sokkal veszélyesebb feladatot, bár lehet, hogy csak a családom mellett akartam lenni, legalábbis lélekben biztos. Még mondott pár tanácsot és a szabályokat is felsorolta, majd utamra engedett.

Három napja voltam Mr. Brown-nál és ma kezdtem el a munkámat. Elég nyugodtnak tűnt minden a délelőtt folyamán, így körbevezettem magam a hatalmas központban. Néhány emelet volt csak, de mindegyik emberekkel vagyis angyalokkal volt tele. Felfedeztem majdnem minden kicsi zeg-zúgot, amikor megszólalt a hangosbemondó az én nevemet mondva. Azonnal visszarohantam a helyemre és a már elpróbált módon hagytam el a mennyet. Csak szálltam az égen néha a kisebb szellő belekapott a hajamba, de nem érdekelt, mert úgy éreztem magam, mint még soha. Egyre közelebb értem a célpontomhoz, így kicsit lassabbra véve az iramot a földön landoltam. Már messziről láttam, hogy mi fog történni, ha Én nem leszek ott pár másodpercen belül,ám valaki már megelőzött. Egy fekete ruhás leginkább valamilyen nindzsára hasonlító fazon settenkedett a fa körül, amelyen a kishúgom volt. Tudtam, hogy Ő az a gonosz lesz, akiről már annyit hallottam és akit le kellene győznöm a kislány épsége érdekében. Minden bátorságomat összeszedve megfogtam a nyakláncomat, hiszen még nem voltam annyira biztos a testi tudásomban, hogy azt használjam  és lehunytam a szemeimet ezzel átadva  magam a különleges energiáknak. Néma csend van, majd megpillantom a földön fekve a sötét ruhást, aki egyszerűen eltűnt, elnyelte a föld. Ez a képsorozat kicsit sokkolt, de nem lepődök már meg semmin. Újra a fa felé néztem és egyből kapcsoltam, mert nem sokon múlott volna, hogy leessen róla az én szeretett hugicám. Még néztem néhány percig, ahogy meglepődve tekintett körbe, majd újra játszani kezdett, majd visszatértem a mennybe.

*** Pár évvel később***

- Vigyázz!! A hátad mögött. - kiáltottam Katy után, akit nem rég ismertem meg. Hozzám képest még új volt itt, mégis nagyon ügyesen csinál mindent. Egy gyors mozdulattal megölte a fekete ruhást, majd biccentett egyet nekem köszönetképpen.

Már elég régóta tart ez a háború és nem tudjuk mikor lesz vége. Most jött el annak az ideje, hogy az ellentétes oldalak végleg összecsapjanak. Annyi biztos, hogy elég régóta tart és elég sok embert vesztettünk el.

A minden napos harc, gyakorlás és bujkálás nagyon sokunkat lefárasztott. Mi a legjobbat hozzuk, de már nem tudjuk ez sokáig bírni. Bár annyi előnyünk van, hogy az ellenség is igen fogytán van a tartalék emberekből, így könnyebb őket legyőzni. Majd leragadtak a szemeim, de minden erőmet beleadva végeztem ki a gonosz oldalon álló személyt. Aztán megtudtam, hogyha a főnöküket megöljük az alattvalók is eltűnnek a Föld felszínéről, éppen ezért azon vagyok, hogy eljussak a búvóhelyére. Ha az információim nem csalnak akkor nincs is olyan messze a táborunktól. Útnak indultam néhány társammal és meg sem álltunk a nagy épületig. Talán ez volt a legmagasabb ház itt a városba. A közel harminc emelet és a szobák közti keresgélés nem állított meg a célunk eléréséhez. Épp a liftben nyomogattuk a gombokat mikor észrevettük, hogy nincsen a huszonhatodik emeletnek megfelelő billentyű. Addig tapogatóztunk a falakon míg rá nem leltünk a tényleg nagyon apró kis kallantyúra, amely kinyitott egy ablakot, az általunk keresett emelet kapcsolójával. Ahogy rátettem az ujjam szélsebesen kezdtünk a lifttel felfelé menni. A súlyunk pehely könnyű lett, a súlytalanság varázsa teljesen befedte az elménket míg le nem fékezett a tükrös kabin. Kiléptünk belőle, majd körbenéztünk a teremben, ahova megérkeztünk. Lélegzet elállító és rémisztő volt egyszerre. Mindenhol gyönyörű festmények és bútorok voltak, középen pedig egy trónszerű szék a világ legjobban utált személyével. Farkasszemet néztünk vele, majd megindultunk egyszerre. Minden ütésünket vagy rúgásunkat kivédte és mintha erősebb lett volna ezektől a mozdulatoktól. Addig próbálkoztunk míg a kimerüléstől majdnem összeestünk. Ekkor támadt egy remek ötletem. 

- Emberek! Nyakláncokat elő! - kiáltottam torkom szakadtából. Ebben a percben előkerültek a lógós ékszerek, majd mindenki megmarkolta, ahogy eddig szokta, csak hogy most nem egy erő, hanem mindnyájunk ereje egyesült és ezzel az energialökettel leterítettük a gonoszt. Nagyon örültünk a sikerünknek, hiszen ez azt jelentette, hogy mindenki aki él megmenekült a végleges haláltól. 

Épp lefekvéshez készülődtem, hiszen nekünk is kell egy kiadós alvás ezek után a harcok után. Becsoszogtam a szobámba és az ágyam előtt levettem a mintás mamuszom. Felmásztam az alvóhelyemre és nyakig betakaróztam a puha paplannal. A fejem belesüppedt a párnák tengerében és az álom is éppen elakart rabolni, amikor kinyílt az ablak és egy fehér galamb repült be rajta. A lábához volt erősítve valami, így gondoltam megnézem mi az. Leszedtem a kis papír fecnit és kinyitottam. Ez állt benne:

A GONOSZ SOSEM ALSZIK.

A meglepettségtől még egy kicsit nyitva tudtam tartani a szememet és három szót lehelt magam elé a levegő:

- Azt hittem megöltük.

--------------------------------------------------------------------------------------------

Miért pont ezt a témát választottad a blogodnak?

Mert nem akartam egy újabb sablonsztoris történetet írni, hiszen azért elég sok idő kell ahhoz, hogy kitaláljunk egy teljesen egyedi szinte tökéletes irományhoz.

Mi fogott meg téged a blogger.com-ban?

Nekem könnyen kezelhető és szinte minden megvan, ahhoz amit szeretnék csinálni egy bloggal kapcsolatban.

Egy 10-es skálán mennyire szeretsz blogot írni?

9, mert imádok írni és az olvasóimat is imádom, de egy részt nagyon nehéz úgy összehozni, hogy felvállalható legyen.

Általában milyen fejléceket készítesz?

Mindenfélét szoktam, de inkább a png-s fejlécek állnak közel hozzám.

Írj 11 dolgot magadról-bloghoz kapcsolódóan a nagy részét!

1. Van néhány olyan dolog, amit nem tudok megcsinálni/szerkeszteni.
2. Bárkiről szívesen írok, szerkesztek bármit.
3. Ez az első ilyen fajta önálló blogom.
4. Írni jobban tudok.
5. Nagy részben csak blogokat olvasok.
6. A másik ilyesmi blogom a barátnőmmel csinálom.
7. Nagy részt csak kritikákat írok esetleg egy-két rendezett kép csinálok oda.
8. Először nagyon béna voltam a szerkesztő programomhoz.
9. Szeretnék, majd egy másik blogot is kezdeni, ahol egy kerek egész történetet írhatok.
10. Persze, ha befejeztem a mostanit.
11. Fogalmam sincs mit írjak még.

Hogyan fogadod az sértő (offenzív) kritikákat? 

Örülök is meg nem is. Értékelem, hogy megmondják őszintén mit gondolnak a blogomról, de nem kell bunkónak lenni. Igazából csak ezzel van bajom, hogy olyan hangszínen írják le, hogy az tényleg sértő.

Love, Szandra

#Díj 1.

Nagyon szépen köszönöm a blog első díját H.Elie-nek..

1. Írj magadról 11 dolgot!

2. Válaszolj a 11 kérdésre!

3. Írj 11 kérdést!

4. Küldd tovább 11 embernek!

11 dolog rólam:

1. Szeretem az állatokat.
2. Nagyon kevés könyv fogja meg az érdeklődési körömet.
3. Nem szeretem az olyan embereket, akik bunkók és önteltek.
4. Van egy másik Liam-es blogom is. (Dream Come True)
5. Egy átlagos lány vagyok hatalmas álmokkal.
6. Imádok blogolni.
7. Mindenféle zenéket szeretek, de a pop kategória áll hozzám a legközelebb.
8. Van egy tesóm.
9. Volt két teknősöm.
10. Nem tudom, hogy mit írjak.
11. Nem értem miért írtam le az előzőt.

Kérdések:

1. Milyen fajta blogokat szeretsz igazán? Mindegy a lényeg az legyen, hogy a kinézet és az írás is ugyanolyan jó legyen.
2. Mi alapján ítéled meg mások blogját? Mint ahogy az előbb is említettem a kinézet és az írás is nagyon fontos.
3. Ha offenzív (nem építő) kritikát kapsz felkapod a vizet, vagy vissza sem írsz az illetőnek? Néha igen, mert olvasom a kommenteket is és így a kritiával összehasonlítva nagyon eltér a kettő és nem tudom kinek higgyek. Igen vissza szoktam írni, mert persze senkinek se lehet tökéletes blogja és mindig van valamin javítani.
4. Miért kezdtél el blogozni? Egyrészt, mert volt egy ötletem, amit már elég régóta megakartam valósítani, másrészt szeretek írni.
5. Mik a terveid a jövőre? Befejezni a Liam-es blogom és egy újat kezdeni.
6. Van valami furcsa dolog a környezetedben? Azt hiszem nincs.
7. Milyen természetű vagy? Átlagos.
8. Tudsz szerkeszteni? Egy picikét.
9. Melyik a kedvenc blogod? A Dark és a Live For Today
10. Hány történetet írsz jelenleg? 1
11. Van már kiadott könyved? Nincs sajnos.

Kérdéseim:

1. Kedvenc könyv?
2. Kedvenc zene?
3. Vélemény a The Wanted-ról?
4. Miért kezdtél el írni?
5. Mi inspirál egy-egy rész megírásához?
6. Mi van tőled balra?
7. Bántanak a számodra rossz kritikák?
8. Kedvenc blog?
9. Milyen nyelven beszélsz?
10. Szereted a ByTheWay-t?
11. Nem tudok több kérdést. Te tudsz valamit?

Blogok:

Live For Today

Fictional War Stories *-*

ByTheWay avagy a magyar One Direction??

A magyar X-Faktor utolsó szériájában nagy sikere lett a ByTheWay nevű fiúbandának, akiket néhány ember az itthoni One Direction-nak emleget.
Név szerint Szikszai Péter, Patocska Olivér, Vavra Bence és Ya Ou Feng igen sok mindenben hasonlít a brit együttesre, amit Liam Payne, Harry Styles, Zayn Malik, Niall Horan és Louis Tomlinson alkot. Pontokba szedtem néhány különbséget és hasonlóságot .
Hasonlóságok:

1. A legalapvetőbb, hogy fiúkból áll mindegyik. Igaz a BTW-ben csak 4-en vannak, de a lényegen nem változtat. 
2. Az X-Faktornak köszönhetik a karrierjüket és hiába, hogy nem nyertek már is sikeresebbek egyes győztes csapatoknál, illetve énekeseknél. 
3. Van egy szőke a tagok között, akik mind külsőre mind szokásokban egy picit hasonlítanak egymásra.
4. Nagyjából az életkoruk is megegyezik.
5. Mivel fiatalok és energikusak lányok ezrei és fiúk is kedvelik mindkettő.

Különbségek:

1. A származásuk lényegesen különbözik.
2. Míg a ByTheWay-ért Magyarországon esetleg a környező országokban élők rajonganak, A 1D világszerte ismert és szinte nincs olyan állam, amelyik nem lenne tudatában annak, hogy mi is az a One Direction.
3. A BTW már eleve csapatban jelentkezett a tavalyi X-Faktor így könnyebb volt együtt dolgozniuk.

Egyéb megjegyzéseim:

• Mindegyik együttesnek vannak fanatikus rajongóik, akik nem látnak határt, de ő nekik nincsen annyi eszük, mint egy normális fan-nak. 1 példa az ilyenre:

Alulról a 3. komment, ami nevetséges, hiszen jó, ha egyáltalán tudják mi az a Magyarország. Ezek alapján valószínűleg Zayn koppintja Olit. Ez teljes mértékben nevetséges. Nekem is vannak olyan ruháim, amik régóta meg vannak és láttam olyan embereket akiknek ugyanolyan van, így valószínűleg biztos, hogy engem vagy én őket másolom az öltözködési stílusuk miatt, mert ez nem lehet véletlen egybeesés. Egyáltalán nem.

(Remélem néhol érezhető volt az irónia.)

• Teljesen normális, ha mindegyik bandát ugyanannyira szereted, hiszen én is Wayer és Directioner vagyok egyben, de azért meg vannak a határok.
• Nem tudom elfogadni azokat az embereket, akik ok nélkül utálkoznak, de nem izgat, mert tudom mi az igazság tudom, hogy egyszer megunják vagy csak nem foglalkoznak velük. 
• Tényleg több a hasonlóság vagy legalábbis szerintem, de az még nem azt jelenti, hogy ők egyformák. Mindegyik bandának meg van a saját rajongó tábora, stílusa és egyéb tulajdonsága, amit illene nem összekeverni.

Ezek alapján persze nem ítélem el azokat, akik a magyar 1D-ként ismeri vagy terjeszti őket, de nem is értek vele egyet.

A ByTheWay az ByTheWay, a One Direction pedig One Direction.

#Kérdezz-felelek

 ~Miért jelentkeztél ebbe a versenybe?
Igazából ki szerettem volna próbálni magam, hogy mennyire vagyok jó az írásban és a szerkesztésben is egyaránt. Plusz nagyon felkeltette az érdeklődésemet ez a verseny.

~Melyiket választanád, design vagy írás?
A szívem inkább az írás fele húz, hiszen abban szerintem egy picivel ügyesebb vagyok.

 ~Mennyire értesz a html kódokhoz 10-es skálán?
Sajnos most még egyáltalán nem értek hozzá, de ha valaki elmondaná, illetve elmagyarázná lehet megtudnám csinálni.


  ~Jelentkeznél még egyszer a versenyre?
Szívesen jelentkeznék, mert nagyon jó és izgalmas minden egyes fordulója/feladata.


  ~Milyen tippet tudsz adni a beképzelt, nagyszájú bloggereknek/bloggerináknak?
Én azt javasolnám, hogy fogják vissza magukat főleg akkor, ha az Ő munkájuk se a legjobb és így dirigálnak másoknak. Meg lehet mondani szépen is a véleményünket nem kell egyből bunkónak lenni. Viszont, ha más meg tényleg elmondja kedvesen, hogy nem jó a blogja, akkor javítani kéne rajta nem pedig beszólni. Szerintem jobb lenne, ha visszafognák magukat az ilyenek, mert mindenkinek vannak hibái és senki sem tökéletes, ahogy Ők sem.

#Novella 1.

Itt van az első novellám és egyben a második feladatom is H. Elie versenyére. Remélem elnyeri mindenki tetszését.

Chris Evans-nek hívnak és Londonban élek. Mindennap új megpróbáltatások érnek édesapám miatt, hiszen Ő itt a maffia feje és ezért édesanyámat is és engem is muszáj volt beavatnia az itteni életbe illetve szokásokba. Sokszor kívántam, hogy bárcsak ne ebbe a családba születtem volna vagy legalább próbáltam volna kimaradni ebből az életformából. Sokan azt hiszik, Én vagyok a legjobb, de csak azért, mert Édesapám megtanított minden kicsi lényegtelennek tűnő fogásra, gyakorlatra és a gyilkolási eszközök tökéletes használatára. Nem panaszkodhattam, mert mindenem meg volt barát, szerelem és család mégis hiányzik a normális élet, hogy ne kelljen, attól félnem mikor kotyogok ki valamilyen fontos kis titkot vagy, hogy ne használjam az olyan önvédelmi technikáimat, amivel bárkit képes lennék megölni. Utáltam azt a tudatot, hogy miattam vagy a családom miatt halnak meg sokszor vétlen emberek. Tudom, hogy a rokonaik a pokol legmélyebb bugyrába kívánnak engem is és az egész maffiát, de nem tehetek ellene semmit sem és elhihetik nekem, hogy nem én választottam ezt az elfoglaltságot ebbe születtem, csak nem voltam 5 éves koromig tisztában ezzel. Sajnos kilépni vagy egyáltalán ellen szegülni sem lehet a főnök szavának, mert ha mégis megteszed, pár napon belül  alulról szagolod az ibolyát esetleg börtönben maradsz életed végéig vagy az utolsó és egyben szerintem legrosszabb lehetőség, hogy amíg élsz, tolókocsiban maradsz. Őszintén szólva nekem egyik sem tetszik, szóval minden egyes szabályt betartok.

Mai napom sem kezdődött másképp, mint a több. Reggel felkeltem, megmosakodtam és felöltöztem. A konyhába érve édesanyám reggelivel fogadott. Gyorsan megettem az elém helyezett ételt és felkapkodva a még elmaradt cuccaimat, majd elindultam az iskolába. Hiába nincs normális életem suliba mégis csak kell járnom, hiszen ha én leszek a következő nagy kutya nem lehetek tudatlan és egyáltalán hol ismertem volna meg a haverjaimat és a barátnőmet? Apropó barátnő. A szüleim nem tudnak arról, hogy most éppen járok valakivel. Az kéne még, hogy kifaggassák és utána keressenek. Ilyen ügyekben átváltoznak FBI ügynökké és ezt ki nem állhatom.  A suli életben nem sok dolgom akad plusz nem is voltam olyan népszerű, hogy valamit is rám bízzanak. Csak azok a kigyúrt seggfej focisták számítottak. Mindenki őket akarta utánozni és a pihentagyú tudatlan ’csapatukba’ akartak csatlakozni. Mégis mit várunk tőlük, hogy megbíznak az ilyen nem menő emberekben, mint én és nekem adjanak valamilyen feladatot. Ugyan már ezeknek a tudatáig csak az jut el, hogy mindenkit megalázzanak, esetleg abban versenyezzenek egymás között, hogy melyik hülye liba hányszor adta oda magát nekik. Én úgy döntöttem, hogy nem kérek se belőlük, se a stílusukból jobb nekem a kevésbé népszerűek társaságában is. Ezeken kívül egész nap - persze az órákon nem - szerelmes gondolatokkal, szavakkal illetve dicsérő mondatokkal halmoztam el a szinte már lelki társamnak bizonyult barátnőmet.

Az utolsó órám után haza kísértem Leilát, Én pedig indulhattam edzésre. Azt mondta apám idézem ’’ Fiam ma lesz életünk legnagyobb fogása.’’ Ez alatt nem mást érthetett, minthogy egy dúsgazdag embert becsalunk valami sikátor félébe és hidegvérrel megöljük. Én szerencsémre nem sok mindent fogok csinálni mivel most úgymond rám jutott az a megtisztelő feladat, hogy vezethetem a furgont, amivel majd menekülni kell hármunknak. Vajon ki lehet a harmadik? Igen Ő anyám lesz, aki majd becsalogatja a mi kis tett helyünkre az áldozatot, hiszen egy nőnek mégis csak nagyobb a vonzereje, mint nekünk, férfiaknak. Ezek a gondolatok jártak a fejemben, amíg be nem értem az edzőterem pincéjébe ahova kialakítottunk egy saját kis gyakorló zugot. Most kétszer annyira hajtottam, egyrészt a mai akciónk miatt, mert ha bármilyen komplikáció lép közbe nekem is be kell avatkoznom másrészt édesapámnak is meg akartam felelni, mert most nézte meg másodszor a fejlődésemet és ez nekem nagyon sokat jelentett.

-És 5. 6. 7. 8. még egyszer utoljára az egészet. – harsogta Adam az edzőm. Letudtuk az utolsó simításokat is a gyakorlatban és mehettünk haza, hogy az estére fel tudjunk készülni. Apám teljes lázban égett a házunkig vezető úton és azt hajtogatta, hogy ma lesz a legnagyobb fogásunk. Nem szóltam semmit, de már századszorra is meghallgatni elég unalmas volt, hiszen nekem már az első ilyen alkalomkor is eljutott a tudatomig ez a pár szó és a jelentésük is.

Otthon anyám kedves mosolyával találtam szemben magam egy öleléssel és puszival köszöntöttem, majd tekintetével mutatta, hogy kövessem. A konyha felé ment és így már érthető volt, hogy most következik a családi kupaktanács, amin rendszerint a tervet illetve annak lépéseit beszéljük át.

-A terv a következő. Te-mutatott anyámra apám- elcsábítod az emberünket a legközelebbi sikátorba és amint meghallod a jelet a fülesen keresztül elfutsz Chris-hez. Utána elvégzem a dolgom és megyek hozzátok. Ha minden jól megy, akkor 10-re itthon vagyunk, viszont ha lesz egy pici bökkenő, akkor később. Érthető volt minden?- kérdezte mire mind a ketten határozottan bólintottunk. A pár perces megbeszélésünk után mentünk is készülődni. Gyorsan felvettem a fekete ruháimat, hogy éjszaka mégse legyek annyira felismerhető és, hogy beleolvadjak a sötét éjszakába, majd átmentem a mellettem levő szobába, amit Én csak fegyvertárnak hívok. Ide idegen nem jöhetett be és nem is tudott volna, mert csak nekünk volt kulcsunk hozzá.  Elvettem a kellékeimet és haladtam is tovább. Nem szerettem bemenni oda, sőt utáltam. Az a sok fegyver és egyéb eszközök elég rémisztő látványt nyújtottak. Szerintem, ha egy normális ember bemenne oda már a kinézettől halálra ijedne.

Már egy ideje a kocsiban várakoztam mikor megláttam egy alakot közeledni, majd pár perc múlva anyám alakja rajzolódott ki és innen már tudtam, hogy nem sokára mehetünk haza, hiszen apám profi neki nem kell sok idő és végez is. Ahogy kinyitotta az ajtót egy hatalmas női sikolyt hallottam.

-Szegényke rosszkor volt rossz helyen- mondtam ki hangosan, amit gondoltam. 5 perc múlva még egy alakot láttam, de a termetéből rájöttem édesapám is végzett szóval mehetünk. Amint beszállt rátapostam a gázra és száguldottunk is. A haza fele vezető úton mindenről beszámolt. Kiderült, hogy az a sikoly is nála volt, mert egy lány túl sokat látott és hallott az egészből ezért kénytelen volt megölni őt is.

Pár napja volt az akciónk, de az óta suliba is kellett mennem. Minden reggel úgy ébredtem fel, hogy végre ma láthatom a barátnőmet, de csalódnom kellett, mert ahogy becsengettek nem volt sehol sem és így tudtam, hogy aznap sem láthatom.

Ma sem volt iskolában, így úgy döntöttem meglátogatom. Ilyet nem szoktam csinálni, de a mai napot ellógtam. Egybe talán nem halok bele. Halkan kisurrantam a portán, igaz a kicsit nagyothalló portás mellett könnyű lett volna kimenni, de így izgalmasabb volt. Kiléptem a bejárati ajtón és futottam is a néhány utcával lejjebb levő házhoz. Amint oda értem felsétáltam a kis járdán az ajtóig, majd elkezdtem nyomni a csengőt. Hallottam pár lépést és a zár kattanását.

-Hello! Mi járatban erre?- kérdezte Mr. Roberts mosolyogva, de ez a mosoly egy erőltetett, egyáltalán nem őszinte, álmosoly volt. Meglepődtem, hiszen ők életvidám mosolygós család, most pedig a fekete ruhák és a szomorúság jellemezte a hangulatukat. Ez pedig megijesztett.

-Jó napot Mr. és Mrs. Roberts! A lányuk után érdeklődöm. – ahogy kimondtam ezt a pár szót Mrs. Roberts sírva fakadt. Ahogy láttam már a férjének sem kellett sok, ezért csak mutatta, hogy menjek utána. Én eleget tettem kérésének és a nappalijuk felé vettem az irányt.

-Néztél mostanában híradást?- tett fel az első számomra értelmetlen kérdést pár perces néma csend után.

-Nem uram, de miért kérdezi?

-Tudod Leila meghalt, megölték és.. – nem tudta befejezni a mondandóját, mert ő is, mint a felesége sírt. Ekkor, mint derült égből villámcsapás úgy hasított belém a felismerés. A női sikoly, a hiányzás, a fekete ruhák és a szomorú, gyászos hangulat. Lehet ezt csak beképzelem magamnak. Én is, ahogyan ők zokogtam, de egy fontos kérdés még ott motoszkált a fejemben. Mi van, ha tényleg minden apám hibája? Ha ő volt az a lány? Ha őt ölte meg ugyan úgy, ahogy azt az üzletembert? Ha ezekből minden igaz sosem fogom megbocsájtani neki. Tisztában vagyok azzal, hogy Ő nem tudta ki és, hogy mennyit jelent nekem ebbe az apró testbe zárt angyal, akit a barátnőmnek nevezhetek. Arról nem tehet, hogy odatévedt pont akkor és ezért kellet az ő életét is kioltania mégis hibáztatom, az egész maffiás hülyeség miatt, minden olyan miatt, amivel egy picit is megkeserítette az életem vagy a szörnyű következmények miatt. Ha nem lenne ez az általa fontosnak vélt ’munka’ egyszerűbb és sokkal boldogabb lenne az életem és nem történt volna most meg ez a tragédia.

-Mikor, hol és hogy történt?- tettem fel a kérdéseimet könnyel áztatott arccal és már-már könyörgő hangnemben.

-Épp bulizni volt a gyermekkori barátaival és egyedül jött haza. A város déli részén volt az a club ahol voltak és egy sikátoron keresztül szerette volna levágni azt a pár saroknyi utat, de sajnos nem jutott ki onnan, mert valaki lelőtte. Egy arra járó ember vette észre és rögtön hívta a mentőket, de már azaz idegen is elkésett. Aztán meglátott még egy embert a földön, de őt sikerült megmenteni, csak a kislányom halt meg. - innentől nem tudtam figyelni. Sokkos állapotban bámultam magam elé és gondolkoztam. Egyszerre voltam dühös és összetört is. Mennyi esély van arra, hogy ugyanaz történjen meg egy éjszaka alatt? Szerintem ez a szám elég csekély. Nem sokkal később erőt vettem magamon, felálltam és elköszöntöm a gyászoló szülőktől. Elindultam kiszellőztetni a fejem. Azt sem tudtam merre megyek, csak mentem előre. Mikor megálltam egy zöld füves területen, felpillantottam. A közös helyünkön voltam. Erről senki sem tudott csak mi ez volt a mi kis titkos ’parkunk’. Elég hülyén hangozhat, de ez a terület olyan nagy volt, hogy akár parknak is nevezhetem.

Leültem oda, ahol ketten szoktunk pihenni és elgondolkoztam. Gondolkoztam az egész kapcsolatunkon, a szép emlékeinken, az első randinkon és az első csókunkon. Már soha többet nem fogunk együtt lenni, nevetni vagy hülyéskedni. Soha többet nem tudok majd úgy mosolyogni vagy csinálni bármit, amikor még minden rendben volt és felhőtlenül boldogok voltunk.  Hiába vagyok fiúból egy ilyen csapás után nem lehet nem sírni. Elővettem a zsebemből egy zsebkendőt megtöröltem a szemem és az arcom, kifújtam az orrom és elkezdtem pár gallyat keresni. Miután találtam, egy erősebb zöld növénnyel összekötöztem, úgy hogy egy keresztet ábrázoljon és a park közepén található hatalmas fa tövébe helyeztem. Néhány követ és szép virágot köré raktam, majd a pénztárcámból kivettem egy képet és a szentélyem közepére erősítettem. Reménykedtem benne, hogy büszke rám és most mosolyog fenn az angyalok közt.

Kinyitottam a bejárati ajtót és olyan erővel csaptam be, hogy csodálkoztam nem esik ki. Nagyon dühös voltam. Mikor is lettem ilyen? Hát a hazafelé vezető úton. Most gondoltam bele igazán abba, hogy a gyilkos tekintetét kell néznem. Nála nem számít, hogy mennyi ártatlan ember hal meg. Ez a mostani eset ébresztett rá arra, hogy mekkora féreg is az apám. Az apám, aki felnevelt és erre az undorító foglalkozásra kényszerített, akinek mindig meg akartam felelni, de most minden megváltozott teljesen átértékeltem magamban Őt. Ezeket, amíg átgondoltam a könnyeim újra lefolytak az arcomon, de nem hatott meg, csakis a düh hajtott. Amint beértem a nappaliba megláttam őt és akkora pofont adtam neki, hogy leesett a székről.

-Te átkozott ember tudod kit öltél meg akkor este? A barátnőmet. -ordítottam, teljesen kikelve magamból.

-Neked mi bajod és milyen barátnődet?- kiáltott vissza nekem még mindig a földön fetrengve. Ilyenkor már régen eltűntem volna a szeme elől, de most nem, most álltam perzselő tekintetét.

-Tudod pár hónapja megismertem Leilát a suliban, aki még most is élne, ha te a nagy akciódnál nem lőtted volna le. Tudod te egyáltalán mit érezhetnek azok az emberek, akiknek a hozzátartozóját megölted. Eddig Én sem értettem, de most már igen és, hogy tudd, iszonyatosan fáj és ez nem múlik el, soha se fog eltűnni, itt él a tudatalattidban ez az érzés, és lehet, hogy idővel enyhülni fog, nem felejtődik el. Gyűlöllek és életem végéig gyűlölni foglak. Megkeserítetted az életem. - ezzel a kis monológommal otthagytam. Nem voltam kíváncsi a reakciójára és nem akartam hallani a kioktatását sem. Gyorsan felrohantam a szobámba és bezárkóztam. Előszedtem a fiókomból egy papírt és egy borítékot, amit még most sem tudok, hogy hogyan került hozzám, majd elkezdtem írni.

Anya és Apa!

Mire ezt olvassátok, Én már nem leszek köztetek. Miért is döntöttem így? Tudjátok az összes reményem szertefoszlott azzal kapcsolatban, hogy normális életem legyen. Gondoltam egy barátnő vagy később egy feleség elfelejteti velem, hogy milyen is átlagosan élni, átlagos barátokkal és átlagos körülmények között, de már nincs olyan ember, aki megfelelne ennek a szerepnek, mert meghalt.-egy kósza könnycsepp folyt le az arcomról a papírra ezzel elhomályosítva az írást.- Tudom, hogy csalódtatok bennem, de ezt az űrt a szívemben senki és semmi nem tudja pótolni. Én így döntöttem és remélem, hogy egyszer megbocsátotok nekem és Apa, sajnálom az egészet. Sajnálom, hogy megütöttelek, sajnálom, hogy kiabáltam veled és tudd nagyon megbántam azokat a dolgokat, amiket a fejedhez vágtam, akkor csak a düh beszélt belőlem, de most, már ha akarnám, se tudnám vissza csinálni. Azoknak a szavaknak nagy súlyuk volt és van is,de sajnos nem tudom visszapörgetni az időt. A néhai bajkeveréseim ellenére mindig megbocsájtottatok nekem és ezért nagyon hálás vagyok nektek.  Köszönök mindent, hogy felneveltetek, hogy bíztattatok és, hogy nem hagytátok, hogy elkanászodjak, és ha nem lettetek volna, nem tudom, hol tartanék, de úgy érzem az életem most ért a végéhez és ezen döntésemet Ti sem tudjátok megakadályozni. Nagyon szeretlek titeket és Én tényleg sajnálok mindent.

Egyetlen fiatok:

Chris

 Soha sem voltam egy író bajnok, de az őszinte gondolataimat tartalmazza ez a levél. A kész irományomat belehelyeztem a papírborítékba és az asztalomra raktam, hogy jól látható legyen. Az ajtóm felé indultam és át akartam menni a mellettem levő szobába, de észrevettem, hogy a pisztolytartó övem ott van a sok ruha között, így valószínűsítettem, hogy a fegyver is ott van. Az érzéseim nem csaltak, így elővettem a revolverem és nézegettem miközben egy-két emlékkép ugrott. Nem sokat használtam, de itt-ott már elég kopott volt, viszont a célomnak tökéletesen megfelelt. Már nincs miért élnem, nincs miért folytatni az életem, nincs kiért felkelnem minden nap és nincs kiért harcolnom. Aki fontos volt nekem már nincs, akire felnéztem már nem nézek fel rá. A csővel szemeztem, amíg átgondoltam ezt a pár sort, majd remegő kézzel államhoz emeltem. Féltem. Nagyon is, de veszteni valóm nem volt és már nem is lesz. Óvatosan a ravaszra helyeztem kezem és egy hirtelen mozdulattal meghúztam. Pár másodpercig láttam a körülöttem levő világot, majd egy mosollyal az arcomon térdre rogytam és a padlón nyugodtan hunytam le a szemeim, egy szebb és jobb világ reményében.

Köszöntő!

Üdvözlök minden idetévedő olvasót!

Szandrának hívnak, 14 éves vagyok és 9, osztályba járok. Nagyon sok mindent szeretek közöttük a legjobban is az írást és a zenéket bármilyen mennyiségben. Én is a mostanában legfelkapottabb együttes fan-ja vagyok, illetve a pop műfaj legjobb énekeseiért rajongok. A zene nálam létfontosságú és ezt bárki bizonyíthatja a környezetemből. Egyik 'mottóm' is ehhez kapcsolódik:

Ebben az évben kezdtem el a blogolást, ami szerintem iszonyatosan jó dolog még akkor is, ha néha nincs sok időm végrehajtani a kötelességeimet. Ebbe a versenybe is azért neveztem be, hogy próbára tegyem a képességeimet és engem nem zavar, ha véletlen előbb kiesek, mint szeretném, mert tudom, hogy min kell javítanom és miben kell még a tudásomat fejleszteni. Próbálom mindig a maximumot hozni mind a szerkesztések terén, mind a kritika illetve történetek írása során. Ez a blog kapta az első fejlécemet is, amire nagyon büszke vagyok még akkor is, ha valakinek nem nyerte el a tetszését. Nekem nagyon sokat számít és ez a fontos. Szerintem mindent leírtam, amit szerettem volna. 

Ui.: Ezen a blogon is elértek...

Dream Come True

Love, Szandra